AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ
IPHONE OKTATÁSI ALKALMAZÁS

Senki számára sem lehet kérdéses, hogy az erkölcsi értékrend romlott az elmúlt évtizedekben. A drog- és alkoholfogyasztás hatalmas méreteket ölt, és ma már a fiatalabb generáció körében is nagyon elterjedt, ezzel pedig iskolai, városi, sőt országos szinten is növekszik a bűnözés. A statisztikák azt mutatják, hogy a drogok elburjánzása és az erőszak rohamos növekedése kéz a kézben járnak.

A mindennapokban számos tényező rombolja a becsületességet, a tisztességtudatot és az önbecsülést. A fiatalok ki vannak téve a társaik nyomásának és az olyan, rossz szándékú emberek társaságának, akik másoknak ártva és degradált módon próbálnak pénzt keresni, felelőtlenül és lelkiismeret-furdalás nélkül.

Ahogyan annak mindannyian nagyon is tudatában vagyunk, az erőszak nem korlátozódik a sötét sikátorokra és az elhagyatott utcákra. A vérontás az osztálytermekben, az ebédlőkben, de még a játszótereken is túlságosan gyakori.

Elköteleztük magunkat arra, hogy változást idézzünk elő Az út a boldogsághoz – Ésszerű útikalauz a jobb élethez használatával, amelyet eddig 100 nyelven 100 milliónál is több példányban osztottak szét.

Az út a boldogsághoz online oktatási iPad-alkalmazást DÍJTALANUL ajánljuk fel tanárok és közösségi ifjúsági csoportok vezetői részére, mivel ez egy létfontosságú eszköz, amely segít Önnek megállítani a közösségeinket sújtó erkölcsi romlást. Hatékony stratégiákat és gyakorlati eszközöket nyújt, és osztálytermekben és közösségi csoportokban való használatra készült.

A tanárok arra használhatják az alkalmazást, hogy közvetlenül az osztályteremben adják le az online tananyagot a tanulóknak.

Oktatók és magántanárok számos tanulóval tudnak foglalkozni egyszerre, és személyre szabhatják a tananyagot az egyes tanulók igényei szerint attól függően, hogy távoktatás vagy személyes foglalkozás zajlik.

A tanárok a táblán feltüntetett sorrendben viszik végig a tanulókat a tananyagon. A tanulók a válasznak megadott helyet feladatokkal és fogalmazásokkal töltik ki.

Az óravázlat rugalmas, így a tanár hozzá tudja igazítani az anyagot bármilyen tantermi órarendhez, vagy a már meglévő tananyaggal tud foglalkozni.

Egy tanároknak való útmutató rész is van benne, ahol azonnal kéznél van a teljes oktatói útmutató és óravázlat minden egyes foglalkozáshoz, valamint segédeszközök vannak, amelyek segítenek felkészülni a foglalkozások anyagának leadásához és iPad használatával közvetlenül a tanteremben lépésről lépésre le lehet adni a tananyagot.

A Faliújság résznél a tanárok ki tudnak rakni példaértékű tanulói válaszokat a faliújságra, hogy az osztály meg tudja nézni őket, és tanári bejelentéseket is tehet itt.

Egy teljes tanulói névjegyzék is rendelkezésre áll, hogy a tanár irányítani tudja a tanulóit, megnézhesse a haladásukat és osztályozhassa őket.

Egy tanulói osztályozási rendszert is tartalmaz, amellyel mindegyik lépést osztályozni lehet, és megjegyzést is lehet fűzni hozzájuk.

Az értesítő és üzenő rendszer lehetővé teszi a tanár számára, hogy az egyes tanulóknak személyes üzeneteket küldhessen, illetve üzeneteket kaphasson tőlük.

Az út a boldogsághoz minden oktatói videója, füzete és anyaga letölthető az alkalmazásról, de online is meg lehet nézni őket. Amikor szükség van rájuk, azonnal ott vannak, a foglalkozásokkal összhangban.