Senki számára sem lehet kérdéses, hogy az erkölcsi értékrend romlott az elmúlt évtizedekben. A drog- és alkoholfogyasztás hatalmas méreteket ölt, és ma már a fiatalabb generáció körében is nagyon elterjedt, ezzel pedig iskolai, városi, sőt országos szinten is növekszik a bűnözés. A statisztikák azt mutatják, hogy a drogok elburjánzása és az erőszak rohamos növekedése kéz a kézben járnak.
A mindennapokban számos tényező rombolja a becsületességet, a tisztességtudatot és az önbecsülést. A fiatalok ki vannak téve a társaik nyomásának és az olyan, rossz szándékú emberek társaságának, akik másoknak ártva és degradált módon próbálnak pénzt keresni, felelőtlenül és lelkiismeret-furdalás nélkül.
Ahogyan annak mindannyian nagyon is tudatában vagyunk, az erőszak nem korlátozódik a sötét sikátorokra és az elhagyatott utcákra. A vérontás az osztálytermekben, az ebédlőkben, de még a játszótereken is túlságosan gyakori.
Elköteleztük magunkat arra, hogy változást idézzünk elő Az út a boldogsághoz – Ésszerű útikalauz a jobb élethez használatával, amelyet eddig 100 nyelven 100 milliónál is több példányban osztottak szét.
Az út a boldogsághoz – melyet először 3 évtizede vezettek be iskolákban – célja a fiatalok segítése, hiszen ők jelentik számunkra a jövőt. Kétségtelen tény, hogy Önnek pedagógusként megvan a lehetősége arra, hogy előidézze ezt a pozitív változást.
Ez a nemvallásos és részrehajlástól mentes könyv eddig már iskolások, pedagógusok, oktatók, iskolaigazgatók, professzorok, kormányzók, polgármesterek, orvosok, nővérek, ügyvédek, lelkészek és papok elismerését vívta ki, akik e könyv szabályainak használatával hozzásegítettek másokat ahhoz, hogy tisztességes, becsületes és boldogabb életet éljenek.
Az út a boldogsághoz online oktatási weboldalt DÍJTALANUL ajánljuk fel tanárok és közösségi ifjúsági csoportok vezetői részére, mivel ez egy létfontosságú eszköz, amely segít Önnek megállítani a közösségeinket sújtó erkölcsi romlást. Hatékony stratégiákat és gyakorlati eszközöket nyújt, és osztálytermekben és közösségi csoportokban való használatra készült.
Az út a boldogsághoz használatával változást hozhat az iskolájában és a közösségében. Mi készek vagyunk segíteni önnek. Hozza létre saját virtuális osztálytermét!
![ONLINE OKTATÁS Az online oktatói weboldal számos tanulási környezetet tesz lehetővé azáltal, hogy eszközöket ad a tanárnak és a tanulónak egyaránt.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-intro-twth.png)
![IRÁNYÍTÓPULT
<ul>
<li>A tanárok arra használhatják a weboldalt, hogy közvetlenül az osztályteremben adják le az online tananyagot a tanulóknak.</li>
<li>Oktatók és magántanárok számos tanulóval tudnak foglalkozni egyszerre, és személyre szabhatják a tananyagot az egyes tanulók igényei szerint attól függően, hogy távoktatás vagy személyes foglalkozás zajlik.</li>
<ul>](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-dashboard-twth.png)
![FOGLALKOZÁSOK
A teljes óravázlat fel van telepítve az online oktatói weboldalra, és minden eszköz rendelkezésre áll a teljes tananyaghoz.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-lesson-listing-twth.png)
![TANÁRI ÚTMUTATÓ
A Tanári útmutató részleteket tartalmaz a tananyag minden egyes lépéséről, beleértve a csak a tanároknak szóló útmutatásokat és információkat arról, hogy hogyan értékeljék ki a tanuló teljesítményét.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-teacher-guide-twth.png)
![FOGLALKOZÁSOK
Az oldalon megtalálhatók a tanuló igényeire szabott leckék, amelyeket a tanuló a saját számítógépéről (ha van neki) tud figyelemmel követni, és a tanár számára könnyen hozzáférhető mint hasznos hivatkozás.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-student-lesson-detail-twth.png)
![FALIÚJSÁG
A Faliújság résznél a tanár ki tud rakni jól sikerült tanulói válaszokat a faliújságra, hogy az osztály megnézhesse őket, és a tanár az egész osztályt érintő bejelentéseit is közzéteheti itt.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-notice-board-twth.png)
![TANULÓI INFÓ
A tanulói névjegyzék ahhoz kell, hogy ön irányítani tudja a tanulóit, megnézze a haladásukat és osztályozni tudja őket.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-view-student-twth.png)
![ÉRTESÍTÉSEK ÉS OSZTÁLYOZÁS
Az értesítő és üzenő rendszer lehetővé teszi azt, hogy ön egyes tanulóknak küldjön üzeneteket, és ők is tudnak üzenni önnek.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-notifications-twth.png)
![ESZKÖZÖK AZ OSZTÁLYOZÁSHOZ
Egy tanulói osztályozási rendszert is tartalmaz, amellyel mindegyik lépést osztályozni lehet, és megjegyzést is lehet fűzni hozzájuk.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-grading-twth.png)
![LETÖLTÉSEK
<em>Az út a boldogsághoz</em> minden oktatói videója, füzete és anyaga letölthető a weboldalról, de online is meg lehet nézni őket. Amikor szükség van rájuk, azonnal ott vannak, a foglalkozásokkal összhangban.](https://hu.education.thewaytohappiness.org/sites/default/files/website-features-downloads-twth.png)